2020.11.18.
A DAAD Hungary 2020. november 10-12-e között egy háromnapos online rendezvény keretében adott otthont a magyarországi német nyelvű képzéseknek.
- november 10-én az ország legjobbjai között mutatkoztak be intézetünk német nyelvű jogi képzései. A „Deutsche Rechtsschule” a Szegedi Tudományegyetem és a Potsdami Egyetem együttműködésében létrejött, 1998 óta nagy sikernek örvendő projekt. Hallgatóink német anyanyelvű professzoroktól tanulhatnak alapvető jogi ismereteket a német polgári jogi, büntető jogi és közjogi területeken, a szegedi egyetem szakemberei pedig a jogi szakfordítás rejtelmeibe vezetnek be.
A 2 féléves német jogi képzés keretében a jogász nappali tagozatos hallgatók tanulmányaikkal egyidejűleg német nyelvű blokkosított előadásokon és szemináriumokon ismerkednek meg Németország jogrendszerével. A képzés felkészít szakmai gyakorlatra, ill. munkavállalásra, tudományos alapot ad egyetemi és doktori iskolai összehasonlító jogi munkák elkészítéséhez és egy idegen jogrendszer megismerésén keresztül elősegíti saját jogrendszerünk jobb megértését. A diplomaszerzés utáni elhelyezkedést nagyban megkönnyíti az, ha beszélünk idegen nyelveket, ehhez biztos segítséget nyújt ez a képzésünk.
A Potsdami Egyetemmel közös másik képzésünk a német jogi és német szakfordítói szakjogász LL.M/ szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak jogász végzettségű hallgatóknak Master of Laws (Joint Degree) címet nyújt. A nem jogász végzettségű hallgatók a képzés befejezését követően szakfordítói oklevelet vehetnek át.
Több, a képzéseinken végzett hallgató dolgozott gyakornokként híres berlini ügyvédi irodákban, manapság pedig felelősségteljes pozíciókban Magyarországon. Nemcsak Magyarországon és az Európai unió más országaiban, hanem az Európai Unió szerveinél is jelentős a szakmai és tudományos kereslet olyan magyar jogászok iránt, akik a magyar jogrendszer ismerete mellett biztos tudással rendelkeznek más jogrendszerek területén, ill. kiváló német nyelvismerettel bírnak.
Miért érdemes még németül tanulni?
Rengeteg ember beszéli, a tudomány egyik „anyanyelve”, komoly érték a munkaerőpiacon, ha beszélitek, és többek között ezért érdemes még németül tanulni:
- A becslések szerint több mint 15 millió ember anyanyelve.
- A német az Európai Unió és az alábbi országok hivatalos nyelve: Németország, Ausztria, Svájc, Liechtenstein, Luxemburg, Belgium
- Az Európai Unióban élő emberek többségének anyanyelve német.
- Tudományos körökben a második leggyakrabban használt nyelv a német. Németország és Magyarország között kiválóak a tudományos kapcsolatok. Több mint 400 partnerségi megállapodás létezik német és magyar egyetemek és főiskolák között.
- Magyarország kereskedelmi partnerei sorában Németország az első helyet foglalja el. Rögtön utána Ausztria következik. Ezzel a két országgal bonyolítjuk le a teljes külkereskedelmünk 30%-át.
- A német nyelv magas szintű ismerete komoly előnyt jelent a magyar munkaerőpiacon.
- Számos magyarországi német és osztrák érdekeltségű cég foglalkoztat magyar munkavállalókat. pl: Aldi, Allianz, Audi, Bosch, Deutsche Telekom, E.ON, Mercedes, Siemens stb.
Ennek tükrében mindenkit arra biztatok, hogy német tudását bővítse.
Versenyképes diplomát szeretnél és érdekel a német nyelv? Ne habozz, válassz intézünk német nyelvű képzései közül!